Fesztiválszezon kezdésnek alter leszek
By: zsoolt • May 28th, 2010 • Kategória: Fesztiválok, Fishing On Orfű, X Kiemelt, Zene, zsooltNem maradhat el év (legalábbis az utóbbi két év nem maradt el) Fishing On Orfű alterfeszt nélkül, aminek lehet örülni is, meg nem is. Nyilván feldobja a turizmust a környéken a sok fiatal, mert az emberek képesek az ország másik végéből idáig leszaladni, hogy láthassák az egyik kedvenc bandájukat és az idei felhozatal kicsit változatosabb is lett, mint az előzőek.
A színpadok száma maradt a tavalyihoz hasonló, tehát lesz négy darab a nagyszínpaddal együtt. A kisebbek között az egyik lesz az EST színpad, ahol elcsíphetjük a garázsrockos NemJucit vagy a keményebb hangot megütő Óriást, esetleg a szintis electro-punk attrakciót a Soerii&Poolek-et. De persze megfordul itt a Csík zenekar, meg a kamenyicai bitliszek – vagyis a Heaven Street Seven – is, és bónusz érdekességként a Biorobot nevű formáció, aminek Bérczesi Robi is oszlopos tagja, ő pedig tényleg régóta nem hallatott magáról.
Aztán a szokásos BOMBA! színpadon az első nap a hardcore dolgok keretében fog telni, Isten Háta Mögöttel meg Subscribe-al, de a következőn megérkezik vagy 25 rap-crew, hogy szétalázzanak mindenkit, aki odatéved a sátrukba. Fogja még itt villogtatni az új lemezét az EZ Basic és a PASO is egy szép pénteki napon.
A Panoráma színpad és a Local Voice inkább a fiatalabb tehetségeknek engedik az érvényesülést. (Persze vannak öreg motorosok is.) Az előbbin kicsit híresebbek, az utóbbin az éppen felkapaszkodó ifjúság fog majd ugrálni. Lejön Orfűre az ígéretes jövő előtt álló The Twist és a Pluto is, de lesz még Zagar és Rutkai Bori is hozni fogja a dalárdakörét. Ez persze a Panoráma színpad volt, a Local Voiceon olyan remek bandák tolják majd a képünkbe a rock’n'roll-t, mint az első lemezükkel nem is olyan rég jelentkező pécsi SzigorIgor, vagy a másik nagy kedvencem a Polaroid pszichedelikus funk-fogata. Ennek a színpadnak a választékából sokáig lehetne mazsolázni, mert rengeteg jó zenekart kínálnak nekünk, szinte tolják egymás után az arcunkba, mert a program bizony sűrű ebben a sátorban. Kipu, Esti Kornél, The Crybabies, Szabadtéri Négyakkordos Preformansz, Harmada…
Azért nyilván nem ülnék itt egész nap.
Mert a nagyszínpadon tiszteletét teszi a Pécs városát többször megjárt francia funk-rock duó, az Inspector Cluzo, akik pont most készülnek kiadni a French Bastards névre hallgató új korongjukat, úgyhogy valószínűleg kapni is fogunk az új dalokból. Ellátogat még ide az állandó táncdalkirálynő Kovács Kati is a Qualitons-al, akik biztos megrengetik a helyet; a Pécsi Est Caféban is megcsinálták a hangulatot. Meg persze lesz a szokásos Quimby, mert ugye az kell a népnek… hogy teljes legyen a körkép, lesz egy 30Y meg egy Péterfy Bori koncert is, így minden alterkidnek/görlnek lesz mire nedvesednie.
Összességében egy normál fesztnek nézünk elébe: szokásos Lovasis színvonalú happening, ami eddig nem sült el rosszul. Az időjárás is csak egyszer játszott be, de akkor elég erősen.
Szépen, okosan kell viselkedni gyerekek és akkor nem lesz elszabva.
Ja, és majd megpróbálunk innen is közvetíteni, hasonlóan, mint az egyetemi napokon tettük!
zsoolt Rather be dead than alive by your social values
Küldj egy mailt ennek a bloggernek | Az összes post amit ô írt zsoolt
