“Sokan önként mondanak le elemi jogaikról, amikor médiás vagy internetes közönség elé tárulkoznak. (…) Az a céljuk, hogy megmutassák magukat, elismerésre vágyódnak. Többnyire sajnos arra eszmélnek, hogy az arctalan falka prédájává váltak. Részemről továbbra is a személyes kapcsolatokban hiszek.”
- Vavyan Fable

Ma egy talán cinikusnak szánt szösszenet bosszantott fel. Konkrétan ő: “Ami nincs fent You Tube-on, az meg sem történt, amit nem talál a Google, az nem is létezik, aki nincs regisztrálva Facebook-on, az nem is ember!”

Ez a gyönyörű idézet a Cool Likesról származik talán ismeritek. Ez az az oldal ahol mások agymenését lehet lájkolni, szóval alapvetően olyan embereknek való akiknek nincsenek saját gondolataik.

Nos az inertet valóban forradalmasított nagyjából mindent, viszont vannak dolgok amiket tönkretett. Gondolok itt konkrétan az emberi kapcsolatokra. Nyilván teljesen egyszerű egy álarc mögött élni és úgy osztani az észt, hogy amíg nem baszunk el valamit irtózatosan gyakorlatilag semmi gondunk nem származhat belőle.

Az ember márpedig akkor is álljon ki magáért. Ha valami nem tetszik meg lehet azt mondani bárkinek bele a szemébe, ha valami érdekel lehet kérdezni, ha tetszik valaki akkor oda lehet menni hozzá. Ezek a dolgok teljesen letompultak, és bár nem lógok ki a korosztályból de a “fiatalok” nagy része egy tesze-tosza szar, és itt most véletlenül sem az egómról van szó, hanem arról hogy a valós életben nem mennek annyira gördülékenyen a dolgok. Nem hiszem el azt, hogy ennyire nehéz őszintén beszélni. Azzal nincs probléma ha valaki visszahúzódó, viszont amikor kell akkor bizony ki kell állni magunkért. Egyszerűen undorító, hogy a bonyolult témákat nem beszéljük meg egymással szemtől szemben nyíltan, hanem valami instantmeszendzseren üzengetünk.

Lehet példálózni azzal, hogy a korosztályom nem tud megcímezni egy levelet, nem tud kitölteni egy űrlapot, nem tudja megoldani a problémáit, viszont rá sincsenek kényszerítve.

Az erősebb kutya baszik. Aki nem jut el arra a szintre, hogy felvállalja a saját arcát az egyszerűen szűnjön meg létezni.

View Larger Map

Tuvaluban többek közt az az érdekes, hogy az ország bevételeinek legnagyobb százalékát a domain értékesítés teszi ki. A domain gyakorlatilag az internetes címeket takarja pl. www.gorhony.hu. Nos Tuvalu elég szerencsés a maguk .tv-jével ami elég felkapott lett az utóbbi időben.

Az izgalmak ott kezdődnek amikor az ember vet egy pillantást a térképre. A főváros, Funafuti területének gyakorlatilag a felét foglalja el a reptér ahová minden szerdán és pénteken száll le egy 20 fős repülő. Rögtön a reptér mellett található a Vaiaku Langi Hotel ami Tuvalu egyetlen szállodája és jelenleg állami tulajdonban van. 16 szobás, és minden ablakból látni a Funafuti lagúnát. A szállodát rendszeresen újrafestik és bútorozzák, hogy fellendítsék az idegenforgalmat. Csak Funafutiban vannak beton utak, összesen 8 kilométer hosszúságban.

Tuvalun mindenkinek kötelező tanulni 6 és 15 éves kor között. Az iskolát protestáns misszionáriusok alapították, most így néz ki:

A szigeten van egyetem, nemzeti bank, posta, kórház és szupermarket is. Nyilván van helyi parlament ahol 15 képviselő dolgozik. Az ország államformája alkotmányos monarchia melynek élén formálisan II. Erzsébet brit királynő áll.

Mivel eléggé izoláltak a külvilágtól szinte mindent importálnak. Még az ivóvizet is úgy szerzik, hogy összegyűjtik az esőt. A helyi emberek nagyrészt önellátó gazdaságokban élnek a többiek pedig vagy halászok vagy a kormánynak dolgoznak, esetleg van egy vendégházuk. A tuvalui export három alapköve a kókusz korpa, a hal és a .tv domain.

Elég érdekes kérdés, hogy ugyan honnét kerül egyáltalán ember egy szigetre ami konkrétan a semmi közepén áll. Minden jel arra utal, hogy a polinéz nép telepedett le itt mintegy 2000 évvel ezelőtt bár az isten tudja honnét. Az első feljegyzések szerint 1586-ban megtalálták Nuit, Tuvalu egyik szigetét viszont nem szálltak partra. Legközelebb az 1800-as években jártak errefelé bálnavadászok akik ritkásan keresték fel a szigetet mert a magas korallzátonyok miatt nehézkesen lehetett kikötni. Később perui rabszolga-kereskedők vittek el 400 embert, majd jöttek természetesen a protestáns missziósok, hogy megváltsák a világot. A 19. század végén kereskedők költöztek a szigetekre, hasznot remélve a helyi termékekkel való kereskedelemtől. Hát nem jött be.

1892-ben a szigetek Ellice-szigetek néven brit uralom alá kerültek majd a 2. világháború alatt taktikai bázissá változtak a Japán elleni támadásokhoz. Tuvalu népe etnikai viták miatt tartott egy népszavazást ahol kiderült, hogy a tuvalui polinézek nem bírják a Gilbert-szigeteki mikronézeket, ezért 1978-ben létrejött a független Tuvalu, ami jelenleg is a 2. lakosságát tekintve legkisebb szuverén ország a Vatikán után. Az egyetlen nemzeti ünnep, a Tuvalui függetlenség napja is innét származik, Október 1. tartják; álljon is itt a himnusz:

Tuvalu himnusza

Most gondoljuk végig, hogy milyen lehet egy olyan helyen élni ahol gyakorlatilag minimum arcról ismer mindenki mindenkit, és egy életet kell lehúzni egy tényleg aprócska területen. A repülőjegy Fiji-re 580 dollárba kerül amit nagyjából senki sem engedhet meg magának a turistákon kívül ugyanis a heti átlag kereset 20 dollár. Csöndben jegyzem meg, hogy Magyarországról Fijire eljutni alsó hangon 3 repülővel lehet, minimum 47 óra alatt, turista osztályon kb 7 – 8.000 dollárért.

A helyi élet beszámolók szerint abszolút kielégítő. Az egészségügyi ellátás nyilván a toppon, viszont itt senki sem ájul el az idegességtől és nem hinném, hogy hatalmas stressz nehezedne a helyiekre. Szerencsére minden probléma melegágya, a vallás sem jelent problémát ugyanis a helyiek 97% a “Church of Tuvalu” tagja; TV sincs és a helyi internet forgalma nagyjából megüti a görhönyét így elég nagy egyetértésben léteznek.

Amint elegem lesz ide fogok költözni, és együtt fogok élni valami klassz tuvalui polinéz csajjal az idők végezetéig és három gyerekünk lesz, mint ott az átlag.

Búcsúzóul néhány kép:

Miután letudtam egy délutánnyi sétát Pécs ipartelepein és begyűjtöttem egy rakás telefonszámot nekiláttam megkeresni a tökéletes és árban stimmelő helyszínt. Mivel a büdzsé a 0 forint környékén volt ezért nem annyira egyszerű a helyzet mint azt gondolnátok. Végülis különösebben extrém nehézségek nélkül pár napon belül meg lett a raktár, frekventált helyen, lakóktól messze, mindössze tíz ezer forintért, ami szerintem teljesen korrekt.

Megnyugodtunk, elkezdtük szervezni a technikát, a büfét meg a szállítást. Nagyjából minden rendben ment egészen addig a napig amikor is el kellett menni a raktár tulajdonosához, aki egy menő és egyben funky pécsi vállalkozó, hogy megírjuk a bérleti szerződést. Az még a kisebbik probléma, hogy egy rakás izzadó segédmunkással üldögélve vártunk rá a székháza előtt, akik a másfél órányi várakozásunk alatt az élettörténetük mellett azt is elmesélték, hogy mekkora egy fasz ez az ember mert mindig csúszik a bérekkel, de az igazi tortúra csak akkor kezdődött amikor bejutottunk.
Kapu nyílik, beszállunk a liftbe ahol a szokásos gumizene szólt, kiszállunk kellemes légkondicionált iroda, tetőkert, bőr fotelek, öltönyös titkárok, mi meg besétáltunk a papucsainkban valami szakadt pólóban. Kedvenc vállalkozónk még telefonált párat majd mondta, hogy minden teljesen rendben van keres valami szerződés szerűt, kitöltjük és adja a kulcsot. Miközben keresett valami formanyomtatványt természetesen megcsörrent a telefonja, és beszélt a munkásaival, hogy pénteken sajnos nem jöhetnek dolgozni mert nem lesz áram a raktáraknál szóval mindenki nyugodtan maradjon otthon. A partynk természetesen pénteken lett volna. Miután szóba hoztam a témát ő is meglepődött kicsit, majd elkezdtünk közösen agyalni. Végülis a tetőkertben telefonáltam párat, és rögtön három B terv is született, természetesen mindegyik jelentősen megdobta a költségeket de legrosszabb esetben működhetett volna szóval annyira nem féltünk.

Elérkezett a nagy nap, reggel 7 óra, megérkezünk a raktárhoz pakolni. Nos ekkor még bent tartózkodott nagyjából 30 segédmunkás akik éppen betonozták az esti bulink helyszínének a padlóját. Egy kicsit megijedtem, de az egyik munkás megnyugtatott “ne aggódjjá fiam, ez gyors kötő cement”. Azért én aggódtam. Elkezdtük bepakolni a hangot meg a fényt, ekkor hozott össze az élet detonátor Ferivel aki egy idősebb manus; fénykorában valószínűleg menő hangtechnikus lehetett most viszont inkább idegesítő volt, mint jó fej. A mai napig nem értem hogyan került oda de segített mindent összeszerelni ami abban nyilvánult meg, hogy a legegyszerűbb műveleteknek is sikerült háromszor nekilátni. Amikor nagyjából összeálltak a dolgok begördült egy Audi, és a kedvenc vállalkozónk közölte, hogy nem lesz áram. Elkezdtem telefonálni ő meg kiröhögött és közölte, hogy de lesz csak szívat.
Kiderült, hogy mind a három mobil szolgáltatónak van antennája egy közeli kéményen és ezért a környéket egyenlőre nem lehet áramtalanítani, amire amúgy azért lett volna szükség mert egy fa rácsavarodott egy villanyoszlopra és ki kellett volna vágni.

Hazamentünk tusolni, aztán megérkezett a személyzet. Mindenkinek el lett mondva mit hogyan és hova meg mennyiért. Kezdtek egyenesbe jönni a dolgok. Az még a történet része, hogy még sosem csináltunk hasonlót. Teljesen nulla tapasztalattal hívtuk meg az összes létező ismerősünket, sőt szuperbazs aki a zenét szolgáltatta leginkább még soha nem látott közelebbről keverőpultot az esemény előtt. A vicc az, hogy jól sikerült. Rengeteg ember érkezett teljesen random helyekről, egy kisebb csoport táncolt és egész jól érezték magukat, a csapat többi tagja meg ad hoc jelleggel ülte körül a raktárat 15-20as klikkekben füvezgettek.

Az üzleti tervünk az volt a dolog mögött, hogy a büféből kijövünk nullára. Hát nem igazán sikerült, mert a kedves büfés lányok nagyon lelkiismeretes végezték a munkájukat, reggel még össze is söpörtek ezért én a bérükön felül egy gyengébb pillanatomban kivettem a pénz tároló dobozkánkból a papírpénzt és odaadtam nekik az aprót, ami így utólagos számítások alapján 10 és 15 ezer forint körül mozoghatott, a veszteségünk is nagyjából ennyi volt. Mondjuk szerintem még mindig jobb vagyok mint szuperbazs aki a gyengébbik pillanatában záráskor bepattant az autójába és behajtott a raktár közepére félmeztelenül egy szalmakalapban olajszintet ellenőrizni, mert hogy ott van fény.

“Egy csak teltházakat felmutató karrier után a Venison nevű banda úgy gondolja, hogy elég lesz. “A csúcson kell abbahagyni.” – mondta a szóvivőjük.”

A humoros tweet után adtak egy bulit, egy alig 500-as nézőszámú helyen, ami után a Youtube-ot elárasztották a videók a koncertről.

Hirtelen váltás Jim Carrey után. Minden jel szerint az 500 nap nyárban domborító Joseph Gordon-Levitt fogja Rébuszt játszani a 2012-re tervezett új Batman filmben. A nem is olyan rég elhalálozott Heath Ledger helyére nyilván nem akartak senkit beállítani érthető módon, így jött a Riddler a képbe Joker helyett. Elvileg Eddie Murphy is szóba jött mikor a rendező válogatott, sőt, még mindig van rá esélye. Lehet ez csak számomra félelmetes, de szerintem Eddie Murphy egy feszülős zöld ruhában erős lenne.

A Twilight söpörte be a legtöbb díjat az MTV Movie Awards-on. Hagyjuk. Egyszerűen erről már nehezen vagyok hajlandó hosszasan beszélni, mert szuperül anyázásba fordulna át az egész, hogy most is át fog. Mint tudjuk, az MTV Movie Awards, meg úgy magában az egész csatorna elkurvult ahogy van, és nem a minőséget figyelik, hanem a bevételt. De hogy valami ennyire el legyen szabva azt már nem bírom feldolgozni. Persze oké: maradjon meg ez a díjkiosztó a pénztermelőké.
Alapból engem nem az zavar, hogy az Alkonyat létezik, hanem az, hogy erre rengeteg ember vevő. Mert ha még lenne egy egyszerű olvasói réteg, azt mondanám, hogy elég normál az egész, ha szeretik, szeressék, de ez az eszetlen rajongás egy középszerűen szar könyvért és abból adaptált nyálfilmekért egyszerűen kiakaszt.

“A mainstream zeneipar pár hónapon belül megszűnik létezni.” – állítja a hétvégi koncertjeiből alig megélő, Thom Yorke. Az úr még azt is állítja, hogy ez az egész nem lenne nagy megrázkódtatás a világnak.

Iiiiiigen?

Már nem azért, de én nem fikáznék valami olyat, amibe bejutottam és szénné kerestem magam a segítségével, hogy aztán felvehessek egy lemezt és szarért-húgyért áruljam. Persze, most jöhetünk azzal, hogy a Radiohead nem tartozik a zeneipar fő sodrásába, és rossz érzés is bevallani, de mégis rég benne van. Ja, és mindez egy iskolai kiadványban jelent meg, több másik zenész interjúja mellett, amiben elvileg a srácok politikai nézeteit kellene kitágítani.

Carlos D állása nem kiadó többé. Sőt mindjárt jött vele egy másik zenész is! Miután Carlos Dengler (“Az Interpol Lagerfeldje” – Gróf Balázs) bejelentette, hogy kilép az Interpol negyedik lemezének elkészítése után, és többi tag ezt megértve, szépen elkezdett keresni egy utódot. Pár napja meg is tették a bejelentést, hogy a banda új basszistája Dave Pajo és még meghívtak egy dolgos legényt, a Secret Machines frontemberét billentyűzni és háttérvokálozni.

“We are very excited and honoured to be working with such talented individuals, come and see why.”

Hozzánk legközelebb november 18-án adnak koncertet a bécsi Gasometerben, már az új felállásban, ami kicsit nyomasztó a banda kedvelőinek. Már nem fogjuk látni Carlos D elegáns gitárfogásait.

És akkor bajusz!

A színpadok száma maradt a tavalyihoz hasonló, tehát lesz négy darab a nagyszínpaddal együtt. A kisebbek között az egyik lesz az EST színpad, ahol elcsíphetjük a garázsrockos NemJucit vagy a keményebb hangot megütő Óriást, esetleg a szintis electro-punk attrakciót a Soerii&Poolek-et. De persze megfordul itt a Csík zenekar, meg a kamenyicai bitliszek – vagyis a Heaven Street Seven – is, és bónusz érdekességként a Biorobot nevű formáció, aminek Bérczesi Robi is oszlopos tagja, ő pedig tényleg régóta nem hallatott magáról.

Aztán a szokásos BOMBA! színpadon az első nap a hardcore dolgok keretében fog telni, Isten Háta Mögöttel meg Subscribe-al, de a következőn megérkezik vagy 25 rap-crew, hogy szétalázzanak mindenkit, aki odatéved a sátrukba. Fogja még itt villogtatni az új lemezét az EZ Basic és a PASO is egy szép pénteki napon.

A Panoráma színpad és a Local Voice inkább a fiatalabb tehetségeknek engedik az érvényesülést. (Persze vannak öreg motorosok is.) Az előbbin kicsit híresebbek, az utóbbin az éppen felkapaszkodó ifjúság fog majd ugrálni. Lejön Orfűre az ígéretes jövő előtt álló The Twist és a Pluto is, de lesz még Zagar és Rutkai Bori is hozni fogja a dalárdakörét. Ez persze a Panoráma színpad volt, a Local Voiceon olyan remek bandák tolják majd a képünkbe a rock’n'roll-t, mint az első lemezükkel nem is olyan rég jelentkező pécsi SzigorIgor, vagy a másik nagy kedvencem a Polaroid pszichedelikus funk-fogata. Ennek a színpadnak a választékából sokáig lehetne mazsolázni, mert rengeteg jó zenekart kínálnak nekünk, szinte tolják egymás után az arcunkba, mert a program bizony sűrű ebben a sátorban. Kipu, Esti Kornél, The Crybabies, Szabadtéri Négyakkordos Preformansz, Harmada…
Azért nyilván nem ülnék itt egész nap.

Mert a nagyszínpadon tiszteletét teszi a Pécs városát többször megjárt francia funk-rock duó, az Inspector Cluzo, akik pont most készülnek kiadni a French Bastards névre hallgató új korongjukat, úgyhogy valószínűleg kapni is fogunk az új dalokból. Ellátogat még ide az állandó táncdalkirálynő Kovács Kati is a Qualitons-al, akik biztos megrengetik a helyet; a Pécsi Est Caféban is megcsinálták a hangulatot. Meg persze lesz a szokásos Quimby, mert ugye az kell a népnek… hogy teljes legyen a körkép, lesz egy 30Y meg egy Péterfy Bori koncert is, így minden alterkidnek/görlnek lesz mire nedvesednie.

Összességében egy normál fesztnek nézünk elébe: szokásos Lovasis színvonalú happening, ami eddig nem sült el rosszul. Az időjárás is csak egyszer játszott be, de akkor elég erősen.
Szépen, okosan kell viselkedni gyerekek és akkor nem lesz elszabva.

Ja, és majd megpróbálunk innen is közvetíteni, hasonlóan, mint az egyetemi napokon tettük!

Nálam ettől általában nem dől össze semmi mert egyszerűen nem számít. Forró nyári estéken a mai napig nem tudom, hogy hogyan de sikerült emberesen berúgni és venni 2 doboz cigit pedig 200 forinttal indultam otthonról. Persze kicsit ciki amikor hónapok múlva vásárolsz az újságosnál és a melletted álló csaj nagyon néz, és amikor megkérdezem miért közli hogy rapeltem neki pénzért. (amúgy ezt)

Nos van olyan kihagyhatatlan nano fesztivál ahol az embernek egyszerűen ott kell lennie. A Jáki ”Kék szoba” Vip nano fesztivál, is valami ilyesminek ígérkezett.
Egy ott élő alig ismerősöm szervezte és mint egy első találkozás, ezen muszáj volt megjelenni. Mire felveszek pénzt persze az utolsó vonat már a közelben sincs, szóval marad a jól bevált stoppolás. Ják Szombathely mellett van én meg általában Pécsen szóval még itthon felcsaptam a google maps-t és nem túl nagy nehézségek árán sikerült papírra vetni a Pécs – Kaposvár – Keszthely – Zalaegerszeg – Szombathely tervet, mert arra elvileg van forgalom. Tényleg volt.
19:45-kor kaptam az első stoppomat, melós emberek vittek el addig a főútig ahonnét Kaposvárra lehet menni, persze ehhez gyalogolnom kellett a legkiesőbb buszmegállótól még legalább 2 kilométert mert városon belül nem vesz fel senki sem, és alapból úgy néznek az emberre mint valami eltévedt ufó amikor a hüvelykujjával elkezd az autósok felé mutogatni. A melós emberekkel megvitattam az útitervemet és kiderült, hogy nem kell Keszthelyre mennem mert az nagy kerülő, hanem stoppoljak ügyesen és rögtön Egerszegre menjek ami jól hangzik csak nem egészen rajtam múlik, tehát megköszöntem és kiszálltam. Nagyjából 20 kilométert jutottam előrébb ami harmatgyenge.

Tisztán emlékszem arra, hogy mielőtt a melósok felvettek elhúzott egy piros autós csaj előttem. Nos a melósok úgy tűnik idő közben megelőzték mert megint elhúzott előttem. A meglepetés szikrája visszacsillant a retinájáról, de gondolkodás nélkül hajtott tovább. Nem baj, másfél perc múlva jött egy astrával apuci és anyuci akik egy húszason megint elvittek, és fél perccel az után, hogy kiszálltam természetesen jött a piros autós nő aki már röhögött, de ismét nem állt meg. Na többet nem láttam.

Két eseménytelen stopp következett, pillanatok alatt Kaposváron lettem. A második srác elsőre csak lassított aztán ment tovább, aztán satufék és visszatolatott. Kezdtem megijedni, hogy nem csak, hogy nem vesz fel de még meg is ver poénból, de nem. Pont Kaposvárra ment.

Kaposváron át kellett sétálnom, mert városon belül nem áll meg senki. Elég sokat vártam. két ember vett fel, aztán jött egy piros ladával egy tipikus disco arc trikóban, dübörög a zene, a tükörről lóg a szőrös mindenség de el tudott vinni majdnem 40 kilométert úgyhogy beszálltam. Útközben tartalmasat beszélgettünk a pinaszőrről, a kaposvári nőkről, meg hogy hogyan szokott csajozni. Sokat tanultam.

Kiderült, hogy mostanában a vonzerejét ritkán csillogtatja, mert szerinte már túl idős a bogyókhoz és ha nem tud három napon keresztül pörögni a party közben akkor meg hogyan csajozzon. Naugye. Én igazat adok neki és vad magyar tehcno dallamok közepette robogunk tovább. Amikor kitett Böhönyénél kiderült, hogy kőműves.

Böhönye ritka kietlen egy táj 11 óra felé. Egy darab kocsma világított de nem volt semmi kaja úgyhogy egy csomag ropival mentem tovább, pedig egy bácsi felajánlotta a biciklijét de azt azért mégsem. Pár perc múlva megállt egy kamionos aki Kanizsáig vitt. Egy öregebb manus volt, politizáltunk kicsit és szidtuk az oktatási rendszert aztán mielőtt ki kellett raknia észrevette, hogy jön mögötte egy másik kamionos akinek kiintegetett; a másik kamionos megállt és kiderült, hogy Körmendre megy ami konkrétan Ják mellett van sőt el is visz mint egy álomban. Minden jól ment. Teljesen random témákról beszélgettünk közben kiderült, hogy méhekkel teli konténereket szokott szállítani oda ahol éppen virágzik az akác. Politizáltunk, hogy azért mégis meg legyen az alap hangulat aztán kitett Körmenden. Ják 16 kilométerre volt akkor, gondoltam, hogy ezt akár már le is sétálom ha nem jön senki. Hát nem jött.

Másfél kilométer után feladtam mert egy kóbor kutya vett üldözőbe, szóval visszasétáltam egy biztonságosnak tűnő villanyoszlop alá és vártam valami járművet aki majd elvisz. Fél óra múlva jött valaki aki átvitt azon a kb 500 méteres kutyás szakaszon aztán Ják jobbra, ő meg tovább egyenesen.

14 kilométer

Senki sem jön. Egy gyártelep szerű valami közepén állok, bicikli tárolók mellett és a tárolóban van egy bicikli, hajnal 1 kor és nincs kikötve! Aztán miután kiszedtem és elkezdtem vele tekerni realizáltam, hogy azért nem volt kikötve mert a lánc többet érne. A kerekek laposak, a lámpa pedig nem működik, méghozzá teljesen ugyan úgy nem ahogy a fék. Tekertem nagyjából 10 perce amikor elfogyott a közvilágítás. Na itt szakadt el a cérnám. Adott hajnal 1, egy bicikli fék és lámpa nélkül meg én egy úton ami egy erdőn megy keresztül és semmi fény sincs. Megálltam elszívtam egy cigit, aztán végül is elindultam mert igazából nem volt jobb dolgom.
Felsőberkifalu létezéséről eddig nem is tudtam, de ezek után biztosan nem fogom a szívembe zárni. Tíz perce tekerek a sötétben és egyszer csak fény mögöttem. Bicikli be az árokba, én meg agresszíven stoppolok. két vadász jön valami vadász autóval, csak a platón fértem el és az első kérdés az volt, hogy “mi történt a bicikliddel” erre nem válaszoltam csak elmondtam merre mennék, ha már így összefutottunk.
Teljesen a házig vittek és közben az anyósülésen ülő félálomban lévő vadász az álmait mesélte, elég pszichedelikus volt. Így érkeztem meg Jákra, ahol jó volt!

Amúgy Ják kellemes hely, bár sokat nem láttam belőle de ott lakik Boda Károly villanyszerelő és templomból is elég erősek!

Nem mostani szám, de a klip miatt kötelező. Egy jó barátom mutatta anno. Talán az évtized legmeghatóbb videója volt.

A világ legjobb zenekara klippel jelentkezett. A Soerii & Poolek élő fellépéseit a magyar James Bond részletezi helyettem:

A fogságba ejtett Kautzky Armandnak részben igaza is van, mert a banda kivételesen hatalmas showt csinált egy fellépésből, és azt kell, hogy mondjam, hogy a polgárpukkasztásban jártas the Kolin-t is lekőrözik. Ez van srácok.
A klip középpontjában Renáta áll, aki hatvan fölött is képes arról énekelni, hogy mégis ki a fasz találta fel a tangát. Ez mellett főállású pornószínésznő, akinek a Lángoló Gitárok kommentelői nagy hódolói.

Lou Reed és felesesége kutyáknak zenél. A párosnak túl sok idejük lehet, mivel a sydney-i VIVID fesztivál keretében ugató négylábúaknak tartanak koncertet. A magas frekvenciájú jelekkel való művészkedés az Operaház északi sétányán fog lezajlani, emberi fülnek hallhatatlanul. Körülbelül 20 perc lesz a műsoridő, a közönség figyelmét tekintve.

A Gyógymód kipakol. Robert Smith kortalan bandájának, a The Cure-nak online stream-je nyílt, ahol a népes grufti tábor meghallgathat 20 kiadatlan számot, amik mind a Disintegration felvétele közben születtek. Vannak itt instrumentális verziók, alternatív verziók, élő verziók, próbáról maradt verziók, demo verziók, verzió verziók, tehát minden ami szem-szájnak ingere. Ez az egész pedig annak a jegyében történik, hogy az eredeti 1989-es remekmű remasterelt termékét újra a piacra fogják dobni, valószínűleg május 24-én. (Stílusosan amikor az első megjelent.)
Tehát: Alternative Rarities 1988-1989

Kele Okereke tudja mi kell a népnek. A fiatal Bloc Party frontember Írországban játszotta a legelső szóló show-ját, ami már a kezdés előtt nagy sikernek örvendett, mert a zenész úgy gondolta, hogy ezt az alkalmat meg kell ünnepelni, úgyhogy mindenkinek fizetett egy Jagermeistert. Az ismeretlen számára is máris szimpatikus fiatalember mellesleg remek koncertet adott a sörivóknak.

Liam goes to Hollywood. A Gallagherek énekesebbik fele nem is olyan rég összecsapott egy kis produkciós irodát, az In 1-t, ami következő feladatának Richard DiLello memoárjának, a The Longest Cocktail Party-nak a megfilmesítését választotta. Ez az a könyv, aminek az írója egészen belülről nézte végig a Beatles működését és romlását 1968-1970 között. (Ez mondjuk vicces, abban a tekintetben, hogy most már ex-Oasis-ról beszélünk.) Liam nagyon elszánt a filmet illetően, de nem hagyja, hogy a filmipar beszippantsa, legalábbis ezt állítja. Arról pedig, hogy miért nem játszik majd a filmben, a következőt nyilatkozta:

Túl jóképű vagyok.

Így sikeresen Péterfy Borira értem vissza, akik már a színpadon mozogtak, a szokásos felállásban. Ők is egy olyan húzónév voltak, mint a Quimby, viszont ezen a napon nem is léptek fel olyan zenekarok, akiket mindenképpen ajánlani kellett volna (Kivéve persze a Bambi Molesters-t), úgyhogy szódával elment. Bori még mindig a showwoman szerepét játssza, nem kicsit jól, csak a közönség nem mindig hallgat rá.
Amúgy észrevehető, hogy a basszeroson kívül más nem igazán él a színpadon. A gitáros úgy elvan magában ott oldalt, a billentyűs meg nyilván nem tud elmenni a hangszerétől, de valami kis kikacsintást, vagy ilyesmit várna az ember, de ő csak bámul komoran bele a fekete-fehér mintába. Mázlijuk, hogy az énekesnő tartja a kapcsolatot többé-kevésbé.
A ráadások előtt minden zenekari tag ledobott egy dedikált Szembogár-kislemezt, amik szépen hasítottak bele a reflektorfényből a sötétségbe, majd a tömeg mélyére. A következő 3 ráadás talán a legenergikusabb része volt a koncertnek.

Ez a nap lett volna A Nap, a You Say Party! We Say Die! fellépésének napja…

Lassan elkezdett kipakolni a Chicks On Speed nevű nagyon német zenekar, elektronikus prüntyögések és egy régi Nokia csengőhang közepette. A rikító neonszínű ruhák alapján már sejthette a józan eszű ember, hogy itt érdekes dolgok fognak történni, de azért sereglettek a szülők által hozott kisfiúk-kislányok is. A beállás után gyors átkötéssel be is indult az electroclash-dance-punk gépezet. Így a négy nő engem a régi Bikini Killre emlékeztetett, csak ugye a stílus, a dizájn, és úgy alles zusammen minden más volt, de mégis volt egy olyan kisugárzásuk, mint a régi csajbandának.
Az egész egy szépen felépített show volt, rengeteg elemmel, amiben a zene szinte már másodlagosnak látszott. A kivetítőn folyamatosan ment a lányok egy házi videója, ahol éppen egy utcán tartanak táblákat különböző szavakkal, vagy éppen egymást fenekelik el bakelitlemezekkel. Néha valaki rápillantott a keverőpultra, addig a többiek énekeltek, vagy éppen egy magassarkúba szerelt effektet bűvöltek. A koncert háromnegyedénél végül teljesen elszabadultak a nagy átélésben és valahogy elhoztak a biztonságiak mellett pár embert, akikkel bodysculpture-t alkottak, vagyis egy körülbelül 5 személyes szobrot, ami elég jól nézett ki! Végül is nemhiába művészek alapjába véve.
A végén egy szerény “Thank you!” után levonultak a színpadról, ahogy arra feljöttek: csendben, halkan, békességben.

Az emberek már ez után elkezdtek gyűlni a Quimbyre. A szokásos pécsi kemény mag, kicsikkel-nagyokkal. Erre bezzeg megtelt a színpad előtti hatalmas hely, a dombot is beleértve, még a bespeedezett német nőkön csak olyan 100-200 ember volt, akiknek a fele csak nézte az egészet. Ahogy kezdtem az egészet ez a nap úgy volt kiegyensúlyozatlan, ahogy kell, mert ugye mindenki erre volt kíváncsi, nem a többi külföldi remekségekre. Lehet csak én vagyok így vele, de már baromira unom, hogy a Quimby mindenhol ott van. Némi fotózás és folyadékbevitel után bátorkodtunk átnézni a Kollektíva bulira, ahol érdekes tömeg alakult ki a színpad előtt. Pár fotó és nézelődés után visszakúsztunk Quimbyre, ahol már a rendőrök járkáltak a backstage bejárat körül. A következő párbeszéd zajlott le a biztosúr és BB között:

BB: Jó estét, Görhöny internetes portál. Csak azt kérdeznénk, hogy mi a probléma?
Kék: Hangos a zene.
BB: Értem, ez is lakossági bejelentés?
Kék: Az hát!
BB: Köszönjük.

Érdekes módon hagyták a bandát érvényesülni, csak megdorgálták őket, miután lejöttek (A szokásos setlist után). Most nem volt szabad akciózni.

BB még hozzá fogja ehhez tenni az Ő adagját, legalábbis remélem.