“Sokan önként mondanak le elemi jogaikról, amikor médiás vagy internetes közönség elé tárulkoznak. (…) Az a céljuk, hogy megmutassák magukat, elismerésre vágyódnak. Többnyire sajnos arra eszmélnek, hogy az arctalan falka prédájává váltak. Részemről továbbra is a személyes kapcsolatokban hiszek.”
- Vavyan Fable

Ma egy talán cinikusnak szánt szösszenet bosszantott fel. Konkrétan ő: “Ami nincs fent You Tube-on, az meg sem történt, amit nem talál a Google, az nem is létezik, aki nincs regisztrálva Facebook-on, az nem is ember!”

Ez a gyönyörű idézet a Cool Likesról származik talán ismeritek. Ez az az oldal ahol mások agymenését lehet lájkolni, szóval alapvetően olyan embereknek való akiknek nincsenek saját gondolataik.

Nos az inertet valóban forradalmasított nagyjából mindent, viszont vannak dolgok amiket tönkretett. Gondolok itt konkrétan az emberi kapcsolatokra. Nyilván teljesen egyszerű egy álarc mögött élni és úgy osztani az észt, hogy amíg nem baszunk el valamit irtózatosan gyakorlatilag semmi gondunk nem származhat belőle.

Az ember márpedig akkor is álljon ki magáért. Ha valami nem tetszik meg lehet azt mondani bárkinek bele a szemébe, ha valami érdekel lehet kérdezni, ha tetszik valaki akkor oda lehet menni hozzá. Ezek a dolgok teljesen letompultak, és bár nem lógok ki a korosztályból de a “fiatalok” nagy része egy tesze-tosza szar, és itt most véletlenül sem az egómról van szó, hanem arról hogy a valós életben nem mennek annyira gördülékenyen a dolgok. Nem hiszem el azt, hogy ennyire nehéz őszintén beszélni. Azzal nincs probléma ha valaki visszahúzódó, viszont amikor kell akkor bizony ki kell állni magunkért. Egyszerűen undorító, hogy a bonyolult témákat nem beszéljük meg egymással szemtől szemben nyíltan, hanem valami instantmeszendzseren üzengetünk.

Lehet példálózni azzal, hogy a korosztályom nem tud megcímezni egy levelet, nem tud kitölteni egy űrlapot, nem tudja megoldani a problémáit, viszont rá sincsenek kényszerítve.

Az erősebb kutya baszik. Aki nem jut el arra a szintre, hogy felvállalja a saját arcát az egyszerűen szűnjön meg létezni.

Képzeljen mindenki maga elé egy országot melynek a legalacsonyabba pontja 0 a legmagasabb pedig 5 méter, az államfő II. Elizabeth királynő, a csendes-óceánban található, lakosai száma 10.472, a legközelebbi nagyobb sziget pedig Fiji és alig 1200 kilométerre van.

View Larger Map

Tuvaluban többek közt az az érdekes, hogy az ország bevételeinek legnagyobb százalékát a domain értékesítés teszi ki. A domain gyakorlatilag az internetes címeket takarja pl. www.gorhony.hu. Nos Tuvalu elég szerencsés a maguk .tv-jével ami elég felkapott lett az utóbbi időben.

Az izgalmak ott kezdődnek amikor az ember vet egy pillantást a térképre. A főváros, Funafuti területének gyakorlatilag a felét foglalja el a reptér ahová minden szerdán és pénteken száll le egy 20 fős repülő. Rögtön a reptér mellett található a Vaiaku Langi Hotel ami Tuvalu egyetlen szállodája és jelenleg állami tulajdonban van. 16 szobás, és minden ablakból látni a Funafuti lagúnát. A szállodát rendszeresen újrafestik és bútorozzák, hogy fellendítsék az idegenforgalmat. Csak Funafutiban vannak beton utak, összesen 8 kilométer hosszúságban.

Tuvalun mindenkinek kötelező tanulni 6 és 15 éves kor között. Az iskolát protestáns misszionáriusok alapították, most így néz ki:

A szigeten van egyetem, nemzeti bank, posta, kórház és szupermarket is. Nyilván van helyi parlament ahol 15 képviselő dolgozik. Az ország államformája alkotmányos monarchia melynek élén formálisan II. Erzsébet brit királynő áll.

Mivel eléggé izoláltak a külvilágtól szinte mindent importálnak. Még az ivóvizet is úgy szerzik, hogy összegyűjtik az esőt. A helyi emberek nagyrészt önellátó gazdaságokban élnek a többiek pedig vagy halászok vagy a kormánynak dolgoznak, esetleg van egy vendégházuk. A tuvalui export három alapköve a kókusz korpa, a hal és a .tv domain.

Elég érdekes kérdés, hogy ugyan honnét kerül egyáltalán ember egy szigetre ami konkrétan a semmi közepén áll. Minden jel arra utal, hogy a polinéz nép telepedett le itt mintegy 2000 évvel ezelőtt bár az isten tudja honnét. Az első feljegyzések szerint 1586-ban megtalálták Nuit, Tuvalu egyik szigetét viszont nem szálltak partra. Legközelebb az 1800-as években jártak errefelé bálnavadászok akik ritkásan keresték fel a szigetet mert a magas korallzátonyok miatt nehézkesen lehetett kikötni. Később perui rabszolga-kereskedők vittek el 400 embert, majd jöttek természetesen a protestáns missziósok, hogy megváltsák a világot. A 19. század végén kereskedők költöztek a szigetekre, hasznot remélve a helyi termékekkel való kereskedelemtől. Hát nem jött be.

1892-ben a szigetek Ellice-szigetek néven brit uralom alá kerültek majd a 2. világháború alatt taktikai bázissá változtak a Japán elleni támadásokhoz. Tuvalu népe etnikai viták miatt tartott egy népszavazást ahol kiderült, hogy a tuvalui polinézek nem bírják a Gilbert-szigeteki mikronézeket, ezért 1978-ben létrejött a független Tuvalu, ami jelenleg is a 2. lakosságát tekintve legkisebb szuverén ország a Vatikán után. Az egyetlen nemzeti ünnep, a Tuvalui függetlenség napja is innét származik, Október 1. tartják; álljon is itt a himnusz:

Tuvalu himnusza

Most gondoljuk végig, hogy milyen lehet egy olyan helyen élni ahol gyakorlatilag minimum arcról ismer mindenki mindenkit, és egy életet kell lehúzni egy tényleg aprócska területen. A repülőjegy Fiji-re 580 dollárba kerül amit nagyjából senki sem engedhet meg magának a turistákon kívül ugyanis a heti átlag kereset 20 dollár. Csöndben jegyzem meg, hogy Magyarországról Fijire eljutni alsó hangon 3 repülővel lehet, minimum 47 óra alatt, turista osztályon kb 7 – 8.000 dollárért.

A helyi élet beszámolók szerint abszolút kielégítő. Az egészségügyi ellátás nyilván a toppon, viszont itt senki sem ájul el az idegességtől és nem hinném, hogy hatalmas stressz nehezedne a helyiekre. Szerencsére minden probléma melegágya, a vallás sem jelent problémát ugyanis a helyiek 97% a “Church of Tuvalu” tagja; TV sincs és a helyi internet forgalma nagyjából megüti a görhönyét így elég nagy egyetértésben léteznek.

Amint elegem lesz ide fogok költözni, és együtt fogok élni valami klassz tuvalui polinéz csajjal az idők végezetéig és három gyerekünk lesz, mint ott az átlag.

Búcsúzóul néhány kép:

Valahogy tavaly nyáron jött az ötlet, hogy tele vagyunk jó zenékkel és éppen semmilyen fesztivál nincs, ezért csináljunk valami sajátot. Itt rontottuk el.

Miután letudtam egy délutánnyi sétát Pécs ipartelepein és begyűjtöttem egy rakás telefonszámot nekiláttam megkeresni a tökéletes és árban stimmelő helyszínt. Mivel a büdzsé a 0 forint környékén volt ezért nem annyira egyszerű a helyzet mint azt gondolnátok. Végülis különösebben extrém nehézségek nélkül pár napon belül meg lett a raktár, frekventált helyen, lakóktól messze, mindössze tíz ezer forintért, ami szerintem teljesen korrekt.

Megnyugodtunk, elkezdtük szervezni a technikát, a büfét meg a szállítást. Nagyjából minden rendben ment egészen addig a napig amikor is el kellett menni a raktár tulajdonosához, aki egy menő és egyben funky pécsi vállalkozó, hogy megírjuk a bérleti szerződést. Az még a kisebbik probléma, hogy egy rakás izzadó segédmunkással üldögélve vártunk rá a székháza előtt, akik a másfél órányi várakozásunk alatt az élettörténetük mellett azt is elmesélték, hogy mekkora egy fasz ez az ember mert mindig csúszik a bérekkel, de az igazi tortúra csak akkor kezdődött amikor bejutottunk.
Kapu nyílik, beszállunk a liftbe ahol a szokásos gumizene szólt, kiszállunk kellemes légkondicionált iroda, tetőkert, bőr fotelek, öltönyös titkárok, mi meg besétáltunk a papucsainkban valami szakadt pólóban. Kedvenc vállalkozónk még telefonált párat majd mondta, hogy minden teljesen rendben van keres valami szerződés szerűt, kitöltjük és adja a kulcsot. Miközben keresett valami formanyomtatványt természetesen megcsörrent a telefonja, és beszélt a munkásaival, hogy pénteken sajnos nem jöhetnek dolgozni mert nem lesz áram a raktáraknál szóval mindenki nyugodtan maradjon otthon. A partynk természetesen pénteken lett volna. Miután szóba hoztam a témát ő is meglepődött kicsit, majd elkezdtünk közösen agyalni. Végülis a tetőkertben telefonáltam párat, és rögtön három B terv is született, természetesen mindegyik jelentősen megdobta a költségeket de legrosszabb esetben működhetett volna szóval annyira nem féltünk.

Elérkezett a nagy nap, reggel 7 óra, megérkezünk a raktárhoz pakolni. Nos ekkor még bent tartózkodott nagyjából 30 segédmunkás akik éppen betonozták az esti bulink helyszínének a padlóját. Egy kicsit megijedtem, de az egyik munkás megnyugtatott “ne aggódjjá fiam, ez gyors kötő cement”. Azért én aggódtam. Elkezdtük bepakolni a hangot meg a fényt, ekkor hozott össze az élet detonátor Ferivel aki egy idősebb manus; fénykorában valószínűleg menő hangtechnikus lehetett most viszont inkább idegesítő volt, mint jó fej. A mai napig nem értem hogyan került oda de segített mindent összeszerelni ami abban nyilvánult meg, hogy a legegyszerűbb műveleteknek is sikerült háromszor nekilátni. Amikor nagyjából összeálltak a dolgok begördült egy Audi, és a kedvenc vállalkozónk közölte, hogy nem lesz áram. Elkezdtem telefonálni ő meg kiröhögött és közölte, hogy de lesz csak szívat.
Kiderült, hogy mind a három mobil szolgáltatónak van antennája egy közeli kéményen és ezért a környéket egyenlőre nem lehet áramtalanítani, amire amúgy azért lett volna szükség mert egy fa rácsavarodott egy villanyoszlopra és ki kellett volna vágni.

Hazamentünk tusolni, aztán megérkezett a személyzet. Mindenkinek el lett mondva mit hogyan és hova meg mennyiért. Kezdtek egyenesbe jönni a dolgok. Az még a történet része, hogy még sosem csináltunk hasonlót. Teljesen nulla tapasztalattal hívtuk meg az összes létező ismerősünket, sőt szuperbazs aki a zenét szolgáltatta leginkább még soha nem látott közelebbről keverőpultot az esemény előtt. A vicc az, hogy jól sikerült. Rengeteg ember érkezett teljesen random helyekről, egy kisebb csoport táncolt és egész jól érezték magukat, a csapat többi tagja meg ad hoc jelleggel ülte körül a raktárat 15-20as klikkekben füvezgettek.

Az üzleti tervünk az volt a dolog mögött, hogy a büféből kijövünk nullára. Hát nem igazán sikerült, mert a kedves büfés lányok nagyon lelkiismeretes végezték a munkájukat, reggel még össze is söpörtek ezért én a bérükön felül egy gyengébb pillanatomban kivettem a pénz tároló dobozkánkból a papírpénzt és odaadtam nekik az aprót, ami így utólagos számítások alapján 10 és 15 ezer forint körül mozoghatott, a veszteségünk is nagyjából ennyi volt. Mondjuk szerintem még mindig jobb vagyok mint szuperbazs aki a gyengébbik pillanatában záráskor bepattant az autójába és behajtott a raktár közepére félmeztelenül egy szalmakalapban olajszintet ellenőrizni, mert hogy ott van fény.

Van úgy, hogy meghívnak valahová amiből nem akarsz kimaradni, és nincs pénzed. Semmi pénzed.

Nálam ettől általában nem dől össze semmi mert egyszerűen nem számít. Forró nyári estéken a mai napig nem tudom, hogy hogyan de sikerült emberesen berúgni és venni 2 doboz cigit pedig 200 forinttal indultam otthonról. Persze kicsit ciki amikor hónapok múlva vásárolsz az újságosnál és a melletted álló csaj nagyon néz, és amikor megkérdezem miért közli hogy rapeltem neki pénzért. (amúgy ezt)

Nos van olyan kihagyhatatlan nano fesztivál ahol az embernek egyszerűen ott kell lennie. A Jáki ”Kék szoba” Vip nano fesztivál, is valami ilyesminek ígérkezett.
Egy ott élő alig ismerősöm szervezte és mint egy első találkozás, ezen muszáj volt megjelenni. Mire felveszek pénzt persze az utolsó vonat már a közelben sincs, szóval marad a jól bevált stoppolás. Ják Szombathely mellett van én meg általában Pécsen szóval még itthon felcsaptam a google maps-t és nem túl nagy nehézségek árán sikerült papírra vetni a Pécs – Kaposvár – Keszthely – Zalaegerszeg – Szombathely tervet, mert arra elvileg van forgalom. Tényleg volt.
19:45-kor kaptam az első stoppomat, melós emberek vittek el addig a főútig ahonnét Kaposvárra lehet menni, persze ehhez gyalogolnom kellett a legkiesőbb buszmegállótól még legalább 2 kilométert mert városon belül nem vesz fel senki sem, és alapból úgy néznek az emberre mint valami eltévedt ufó amikor a hüvelykujjával elkezd az autósok felé mutogatni. A melós emberekkel megvitattam az útitervemet és kiderült, hogy nem kell Keszthelyre mennem mert az nagy kerülő, hanem stoppoljak ügyesen és rögtön Egerszegre menjek ami jól hangzik csak nem egészen rajtam múlik, tehát megköszöntem és kiszálltam. Nagyjából 20 kilométert jutottam előrébb ami harmatgyenge.

Tisztán emlékszem arra, hogy mielőtt a melósok felvettek elhúzott egy piros autós csaj előttem. Nos a melósok úgy tűnik idő közben megelőzték mert megint elhúzott előttem. A meglepetés szikrája visszacsillant a retinájáról, de gondolkodás nélkül hajtott tovább. Nem baj, másfél perc múlva jött egy astrával apuci és anyuci akik egy húszason megint elvittek, és fél perccel az után, hogy kiszálltam természetesen jött a piros autós nő aki már röhögött, de ismét nem állt meg. Na többet nem láttam.

Két eseménytelen stopp következett, pillanatok alatt Kaposváron lettem. A második srác elsőre csak lassított aztán ment tovább, aztán satufék és visszatolatott. Kezdtem megijedni, hogy nem csak, hogy nem vesz fel de még meg is ver poénból, de nem. Pont Kaposvárra ment.

Kaposváron át kellett sétálnom, mert városon belül nem áll meg senki. Elég sokat vártam. két ember vett fel, aztán jött egy piros ladával egy tipikus disco arc trikóban, dübörög a zene, a tükörről lóg a szőrös mindenség de el tudott vinni majdnem 40 kilométert úgyhogy beszálltam. Útközben tartalmasat beszélgettünk a pinaszőrről, a kaposvári nőkről, meg hogy hogyan szokott csajozni. Sokat tanultam.

Kiderült, hogy mostanában a vonzerejét ritkán csillogtatja, mert szerinte már túl idős a bogyókhoz és ha nem tud három napon keresztül pörögni a party közben akkor meg hogyan csajozzon. Naugye. Én igazat adok neki és vad magyar tehcno dallamok közepette robogunk tovább. Amikor kitett Böhönyénél kiderült, hogy kőműves.

Böhönye ritka kietlen egy táj 11 óra felé. Egy darab kocsma világított de nem volt semmi kaja úgyhogy egy csomag ropival mentem tovább, pedig egy bácsi felajánlotta a biciklijét de azt azért mégsem. Pár perc múlva megállt egy kamionos aki Kanizsáig vitt. Egy öregebb manus volt, politizáltunk kicsit és szidtuk az oktatási rendszert aztán mielőtt ki kellett raknia észrevette, hogy jön mögötte egy másik kamionos akinek kiintegetett; a másik kamionos megállt és kiderült, hogy Körmendre megy ami konkrétan Ják mellett van sőt el is visz mint egy álomban. Minden jól ment. Teljesen random témákról beszélgettünk közben kiderült, hogy méhekkel teli konténereket szokott szállítani oda ahol éppen virágzik az akác. Politizáltunk, hogy azért mégis meg legyen az alap hangulat aztán kitett Körmenden. Ják 16 kilométerre volt akkor, gondoltam, hogy ezt akár már le is sétálom ha nem jön senki. Hát nem jött.

Másfél kilométer után feladtam mert egy kóbor kutya vett üldözőbe, szóval visszasétáltam egy biztonságosnak tűnő villanyoszlop alá és vártam valami járművet aki majd elvisz. Fél óra múlva jött valaki aki átvitt azon a kb 500 méteres kutyás szakaszon aztán Ják jobbra, ő meg tovább egyenesen.

14 kilométer

Senki sem jön. Egy gyártelep szerű valami közepén állok, bicikli tárolók mellett és a tárolóban van egy bicikli, hajnal 1 kor és nincs kikötve! Aztán miután kiszedtem és elkezdtem vele tekerni realizáltam, hogy azért nem volt kikötve mert a lánc többet érne. A kerekek laposak, a lámpa pedig nem működik, méghozzá teljesen ugyan úgy nem ahogy a fék. Tekertem nagyjából 10 perce amikor elfogyott a közvilágítás. Na itt szakadt el a cérnám. Adott hajnal 1, egy bicikli fék és lámpa nélkül meg én egy úton ami egy erdőn megy keresztül és semmi fény sincs. Megálltam elszívtam egy cigit, aztán végül is elindultam mert igazából nem volt jobb dolgom.
Felsőberkifalu létezéséről eddig nem is tudtam, de ezek után biztosan nem fogom a szívembe zárni. Tíz perce tekerek a sötétben és egyszer csak fény mögöttem. Bicikli be az árokba, én meg agresszíven stoppolok. két vadász jön valami vadász autóval, csak a platón fértem el és az első kérdés az volt, hogy “mi történt a bicikliddel” erre nem válaszoltam csak elmondtam merre mennék, ha már így összefutottunk.
Teljesen a házig vittek és közben az anyósülésen ülő félálomban lévő vadász az álmait mesélte, elég pszichedelikus volt. Így érkeztem meg Jákra, ahol jó volt!

Amúgy Ják kellemes hely, bár sokat nem láttam belőle de ott lakik Boda Károly villanyszerelő és templomból is elég erősek!

Holnap elkezdődik Pécsett Europe Mania fesztivál, ami az ex sörmajális helyett fogja borzolni a rókusdombon lakók kedélyét; tudniillik a sörmajális először ingyen volt, aztán fizetős lett de a környéken lakók sehogy sem békültek ki vele, viszont most máshogy hívják, igényes fellépők vannak és ezzel talán a helyi panel lakók népes tábora is békében fogja nyugovóra hajtani a fejét, a pár száz decibeles hangnyomásban holnap este például Parov Stelarra ami, mint tudjuk MENŐ!
Amúgy ez az újdonsült fesztivál nem csak a koncertekről és a mocskosul lerészegedésről fog szólni; lesz itt mindenféle extra kiegészítő és izgalmas produkció, mint például a napelemes mozgó filmstúdió, cirkusz és hasonlók. Szóval remélem, hogy talán sikerül legalább ezt a kis fesztivált kimozdítani a szervezők unott fantáziátlanságának gödréből, mert a Quimbyben – mint fesztivál zenekar – nagyjából annyi fantázia és újítás van mint a házam előtt látható téglafalban.
Személy szerint a legjobban a Chicks on Speed várom; sőt! ismerem is őket, nem csak a hype miatt.
Szóval Hajrá Europe Mania! holnap megyünk élő twitterrel (@gorhony_live) meg zsolttal. Stay tuned!

2 napja dolgozok a Széchenyi aknán, a krétakör performanszán, amely egy klassz keretbe foglalja az utóbbi évek válságos időszakait. Adott egy gép, amely a bányában tálható, és az a feladata, hogy pozitív energiát termeljen nekünk, zöld mezőt, ingyen sört, örök életet meg sok nőt. A fennforgás abból adódik, hogy a gép szénnel működik és a bányászatot bizony leállították, a gépet nem tartotta karban senki ezért visszafele működik, szóval csak a bajt hozza ránk.

Nos ez a performansz alapja. Izgalmas a dolog, mert adott egy keret amit 36 úgymond külsős ember fog megtölteni tartalommal asszociatív jelleggel. Elég szabados a dolog, ugyanis szombaton előadás, ma pedig még nem állt össze konkrétan a darab. A keretet Schilling Árpád és kreatív csapata adják, akik terveztek ide égő lakókocsikat, fényfestést, interaktív videót meg minden földi jót, szóval izgalmas a dolog. A volt bányaházban lakom, ami azért izgalmas mert előttünk pár éve nem járt itt senki, úgyhogy amint megérkeztem összeraktam az ágyamat és megteremtetem a nekem szükséges feltételeket az itten munkához. előljáróban ennyit, hamarosan jelentkezem.

Végre nálunk is kezdik kapiskálni a pártok, hogy az internet nem feltétlenül csak a hülye gyerekek játszótere. Egész hatékony és nem mellesleg olcsó kommunikációs eszköz.

Ha valaki alakít egy klubbot bárminek és meghívja az ismerőseit azt nyugodtan nevezhetjük ingyen reklámnak, és egy ismerős vagy barát gondolata valamiről azért elég sok mindent tud befolyásolni.

Az általában nem igaz, hogy a negatív reklám is reklám, legalábbis a termékeknél. Ezzel szemben egy képviselő vagy egy – nagyon rondán fogalmazva – “média személyiség” esetén ez nem igaz. Vannak kiváló névmemóriával rendelkező emberek, akik rögtön tudják hogy ki az a Béla, de szükség van arra, hogy gyakran felmerüljön Béla neve ahhoz, hogy széles körben tudják, hogy ő kicsoda is valójában.

Hajdú Péter viszonylag ismert ember, és sikerült belefutnia neki is egy parkolási botrányba, mint Morvai “kerékbilincs” Krisztinának, aki bebújt a mentelmi joga mögé, majd később azt nyilatkozta, hogy ez egy utcai performansz része volt, hogy prezentálj azt, hogy a politikusoknak mindent lehet.

Nos Hajdú ahelyett, hogy örülne annak, hogy a neve egyre szélesebb körben válik ismerté, a tilosban parkolása emlékére alakult facebook csoport segítségével, feljelentette a csoport kommentelőit.

Mondjuk ezt felfoghatjuk egy online performansznak, hogy a magyar emberek bármit megtehetnek ha valaki róluk, nekik nem tetsző hangnemben állítanak dolgokat, szóval mindenkinek szólásszabadsága van, de valakinek több másoknak meg kevesebb ugyebár.

Másfelől ha már a reklámnál tartunk, Hajdú a feljelentgetéssel sokkal nagyobb visszhangot generál az ügynek mint amúgy.

Hajdú Péter – Facebook
1-0

A könnyed vasárnap esti választási gyomorgörcs után had ragadjam meg az alkalmat, hogy levezetésképp elmeséljem azt az élményt, amikor három év után elindultunk újra kirándulni.

A Mecsek kellemes kiránduló hely, legalábbis joggal gondolhatnák ez. Szuperbazs kolléga mintegy negyed órára lakik a Remeteréttől, amit be is lőttünk mint kellemes kiránduló célpont, friss levegő és a távolság gyalog is alig valami. Lévén szombat volt, minden susogós melegítőnadrágos kertvárosi családapa a környéken sütögetett, ezért nekünk délután kettőkor már nem jutott privát tűzrakó hely. Mivel az élettel kapcsolatos magvas gondolatainkat akartuk megosztani egymással, elindultunk keresni egy félreesőbb kvázi magán tűzrakót, hogy ne kelljen közösködni senkivel. Nos ez 8 óránkba telt, mert így visszagondolva rossz felé indultunk.

7,5 óra bolyongás után, 3 db lóval felszerelt amazon közeledett, és lévén ők az egyedüliek akikkel 8 óra alatt találkoztunk vettük a fáradságot és megkérdeztük hogyan tovább. Ők a bozót felé mutattak és közölték, hogy ne aggódjunk mert alig pár percnyire van egy remek tűzrakó hely, és tényleg volt; elérkeztünk Büdös kúthoz ami már csak nevével is megkoronázta napunkat.

Szerencsére sikerült otthon hagynom a régi újságokat, úgyhogy komoly nehézségek árán zsebkendővel gyújtottuk be a tüzet. Megvártuk a parazsat majd bedobáltam az otthon gondosan előkészített tarjás-krumplis-kolbászos alufóliába tekert csomagjaimat. Jó volt, ebben nincs hiba, csak idő közben ránk sötétedett mert 8 óra gyaloglás után annyira nem sieti el az evést az ember.

Nagyjából két órát ültünk a teljesen sötét erdőben térerő nélkül, a tűz mellett és modern emberek lévén társaság és internet nélkül, a fáradtságtól beszéd képtelenül néztük egymást, aztán felfigyeltünk a civilizáció jeleire, ugyanis valahol a közelben autók húztak el mellettünk. Némi akkumulátor üzemidő csekkolás után elindultunk. Mivel térerő nem volt, sajnos nem tudtam megnézni merre kéne indulni, úgyhogy csak úgy véletlenszerűen mentünk. Szerencsére volt nálam fényképező szóval sikerült a fűrész című filmhez hasonló élményt produkálni, rákontrázva azzal, hogy egy erdőben voltunk. Igen, a vaku volt az egyetlen fényforrásunk.

Hamarosan, mivel légvonalban szeltük át az erdőt, elérkeztünk az úthoz. Régen örültem már ennyire annak, hogy beton van a lábam alatt. Próbáltunk stoppolni, csak egy kutya is volt velünk, szóval nem vett fel senki. Hamarosan vissza érkeztünk – már az úton – remeterétre, ahol telefonos segítséggel bejutottunk Európa kulturális fővárosába. Három év után egyszer megyek el túrázni, és akkor is ez van. Milyen világban élünk?

Mi is lehetne előnyösebb egy kisvárosnak mint az, ha nem kap ingyen reklámot és nem megy oda senki. Katona Csaba, Várpalota alpolgármestere legalábbis így gondolja. Mint azt sokan tudják, a tavaly megrendezett Pannónia fesztivál volt a nyár első hasonló eseménye és bevonzott 102 ezer embert, ami azért nem kevés a 21000 lélekszámú várpalotához képest.

Néhány évvel ezelőtt eltöltöttem pár hetet várpalotán. Mint a legtöbb ex bányászvárosban itt is erőteljesen tapasztalhatók a poszt kommunista jegyek, ezzel együtt is kellemes hely. Klassz kocsmák, egy rakás múzeum, és közép Európa egyetlen vegyészeti múzeuma a Thuri várban, ami uralja a város közepét gyakorlatilag. Ottjártamkor mindenféle turista attrakciókat terveztek, amiből nem tudom mi valósult meg, de ha tavaly egy alig ismert fesztivál több mint száz ezer embert hozott a városba akik vásárolnak, esznek, nézelődnek akkor bizony beindul a honatyák agya, mert azt nem lehet hagyni, hogy valami csak úgy működjön, és jó legyen. Hála a jó istennek, hogy senkinek se okozzon fejfájást az emelkedő ismertség, és adóbevétel tönkre is tették.

Ezek után, aki várpalotán kultúráról beszél és minimum képviselő azt tessék felkoncolni és középkori módszerekkel kínozni. Maga a fesztivál, felhozatalát tekintve nem volt egy nagy szám; a szokásosak Quimby, 30y, neo hasonlók; viszont közel a Balaton, olcsó a belépő és olyan helyre csábította az embert miről sokan még nem is hallottak.

A PAFE szervezői jelenleg több várossal tárgyalnak, akik tárt karokkal fogadnák őket, sőt meghívást is kaptak több megyéből. Gratulálok várpalota. Tényleg megérte.

Ma új időszakos kiállítás nyílt a Pécsett, művészetek házában, Welcome, Mr. President! címmel Amerikai elnökök Magyarországi látogatásairól, az elmúlt 28 év legjobb MTI fotóiból.

A kiállítás apropójául a februári afroamerikai hónap szolgált.

Az amerikaiaknak még sokat kell dolgozniuk az afroamerikaiakkal kialakított kapcsolatukon, de mindenképpen jó úton haladunk. Nagyon fontos, hogy milyen kapcsolatokat ápolunk az Amerikában élő kisebbségekkel

mondta el Edward Loo a magyarországi amerikai nagykövetség munkatársa. Loo meglepő módon eléggé töve bár, de magyarul mondta el beszédét amin az emberek általában röhögnek, de szerintem ez mindenképpen egy erős gesztus.

A kiállítást a pécsi American Corner szervezte akik azt tűzték ki célul, hogy közelebb hozzák az amerikai kultúrát hozzánk, főként a fiatalokhoz. A kiállításon 29 tényleg félelmetesen jó képet lehet megtekinteni, amit a pécsi AC munkatársai az MTI archívumának több ezer fotója közül válogattak ki, kezdve Nixonnal, aki többek között 1982-ben tett látogatott el hazánkba.

A kiállítást Vince Mátyás az MTI elnöke nyitotta meg aki szerint – és tényleg – a legjobb kép az, amikor George Bush 1989es látogatása során feleségével az ernyő alá bújnak az esőben. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az elnök beszéde az esőben teljesen szétázott ezért rögtönzött. Stílusosan saját híreikből idézett, majd megnyitotta a kiállítását amit érdemes megtekinteni.

A kiállítás az EKF program része, és itt is beigazolódni látszik, hogy a mainstream programoknál sokkal izgalmasabbak a “kiegészítő” vagy “háttér” programok amiről alapjáraton nem nagyon értesül az ember.